egy barátság akkor és most - mimi&sarah

Mimi & Sarah

Munka után hazafelé gondoltam beugrom a kórházba, hátha akad valami plusz munka, de mostanság a kórház patológiája „kihalt” lett. Nem nagyon tudok több bevételre szert tenni. Ebből kifolyólag a gyerekosztály felé vettem az irányt.
Minden áldott nap bejövök ide. Lehangoló, hogy a legtöbb gyermek nem éri meg a holnapot. Az onkológiai részen ugyanis nem sok kicsinek van esélye a túlélésre. Megálltam az ismerős kórterem nyitott ajtajában és nekidőltem az ajtófélfának.
Elmosolyodtam, ahogy megláttam a kislányt, aki mélyen belefelejtkezett a színezésbe. Hagytam, hogy csinálja. Tudom, hogy már nagyon várt, de akkor is hagy csinálja. Közben kihúztam a zsebemből a csokit. Amint befejezte a rajzát odaléptem hozzá és odanyújtottam mosolyogva neki a kedvenc nasiját.
- Szia, nagylány! – nyomtam egy puszit az arcára, majd a táskámban kezdtem el kotorászni – Hol is van? – kérdeztem titokzatosan magamtól, majd előhúztam egy színezőt – Parancsolj! Ezt neked hoztam barátnőm – nyújtottam felé a könyvet.
Leültem az ágy végébe és megsimogattam az arcát. Egy részről Mimi olyan, mintha a lányom lenne, másrészről jó olyasvalakivel beszélni, aki nem felnőttként látja a világot.

Mimi & Sarah

Mikor megismertem Mimit és összebarátkoztunk meghagytam a kórházban, hogy én legyek az első, akit értesítenek, ha visszakerülne. Megint szóltak. Újra rosszul lett és bekerült. Munka után úgy döntöttem bemegyek hozzá, hiszen ez már annyira megszokott dolog volt.
Megálltam az ajtóban és mosolyogva figyeltem a lógó nyelvvel színező kislányt. Mókás egy gyerek az már biztos, de én így kedvelem őt. Felnézett rám, miután bejezte a rajzot. Én egy köszönés közepette odaadtam a csokit, amit annyira imád.
- Igen és csak a tiéd! – adtam neki puszit.
Kotorászni kezdtem a táskámban, mintha nem találnám, amit hoztam neki. Persze ez egyáltalán nem volt igaz. Nagyon is jól tudtam, hogy hol van. Végül kihúztam egy újabb színezőt és odaadtam. A másikat elvettem és nézegetni kezdtem
- Szerintem ügyesen megbirkózol vele! – mosolyogtam rá, miközben leültem az ágy végébe.
Megsimogattam az arcát, mire ő hozzám bújt. Önkéntelenül is átöleltem. Talán egyszer az enyém lehetne, ha ő is szeretné, de erről még nem mertem őt megkérdezni. Megmutatta a kezét. Megint elég csúnyán nézett ki. Nyomtam rá neki puszit.
- Ez remélhetőleg segít – mondtam mosolyogva – Nem. Most itt nem dolgozom. Nincs munka. Szokatlanul nagy a csend most a patológián – válaszoltam kedvesen és óvatosan simogatni kezdtem a kezén lévő csúnya foltot - Mesélj még! Milyen volt a mai napod? Azon kívül, hogy te magad is ilyen színes lettél - érdeklődtem.
Szeretem ezt a kislányt. Remélem, hogy egyszer örökbe fogadhatom. Addig viszont szívesen gondoskodom róla, látogatom és szeretem.

Mimi & Sarah

Mimi megint rosszul lett és kórházba került. Annyira nem szeretem, ha ilyen híreket kapok róla. Nagyon jól összebarátkoztunk és szeretném őt örökbe fogadni. Azonban attól félek, hogy ő már azt nem éli meg.
Miután nem volt munka a patológián megkerestem az én kis barátnőmet, aki épp belefelejtkezett a színezésbe. Hagytam, hagy csinálja. Ennyi öröme van az én második hercegnőmnek. Mikor észrevett átadtam neki a csokit és az új színezőt.
Leültem az ágy végébe, mire ő hozzám bújt. Ekkor kapott tőlem egy puszit. Végül megsimogattam a kezét, amit megint félreszúrtak. Aggódom érte és lehet egy kívülálló, aki ismeri, a múltam azt gondolná, csak egy pótlékot keresek Mimiben. Pedig ez nem így van.
- Én is nagyon szeretlek ám hercegnő – simogattam arcát – Rossz dolog, de majd lesz. Egyébként a rendőrségnél dolgozom – kezdtem el simogatni és hallgattam, amit mesélt – Nagyon nem szeretem, mikor beteg vagy! – mondtam ki, amire gondoltam – Nagyon nehéz napom volt – szomorodtam el egy kicsit – Ameddig csak lehetséges itt tudok maradni veled. Semmi dolgom sincs.
Jobban belegondolva rajta kívül senki sem vár és tudom, hogy nem beszélhetek vele erről, hiszen ő még csak egy gyerek, akit nem traktálhatok a saját problémáimmal. Így hagytam az egészet és csak rá koncentráltam.

Mimi & Sarah

Emma megint kórházba került, így az első szabad pillanatomban hozzá irányultam. Mikor megérkeztem épp színezett. Egy darabig elnézegettem mosolyogva, majd átnyújtottam a csokit és az új színezőt.
Megmutatta a régi színezőt. Én valahogy szépnek láttam. Ekkor öleltem át és adtam egy puszit neki. Hozzám bújt és simogattam. Az ölemben kötött ki. Az járt a fejemben, hogy vajon a lányommal is így lett volna, ha velem marad? Végül csak Mimire összpontosítottam. Simogattam és hallgattam a mondandóját.
- A rendőrségnél dolgozom, de nem vagyok rendőr. Orvos vagyok, aki kideríti mi történt az emberekkel – magyaráztam.
Voltaképpen nem akartam kimondani, hogy a haláluk után nézem meg őket. Ez a kislány még túl kicsi ahhoz, hogy megtudja mit is jelent valójában ez a szó. Kirohant a mosdóba. Szörnyű hallani, hogy hány, mert tudom beteg és bármikor elveszíthetem őt is. Mikor visszajött bemászott az ágyba és elküldött.
- Kérlek ne – suttogtam szomorkodva – Te ne küldj el – felálltam és betakargattam, majd adtam neki egy puszit.
Nem indultam azonnal útnak, még pakolásztam szomorúan. Úgy tűnt én már senkinek sem kellek. Sohasem kellettem. Egy senkinek érzem magam, aki nem érdemel boldogságot és szeretetet.

Mimi & Sarah

A kórházban figyeltem, ahogy Mimi színezget. Nem akartam őt megzavarni. Hagy csinálja. Legalább van egy kis öröme ebben a rossz és csúnya világban. Néha úgy érzem, hogy az én életem az övéhez képest semmi.
Mikor észrevett odaadtam a csokit és az új színezőt, amit vettem neki. Ő pedig ideadta a régit, majd a lila kezét. Nem értem, hogyan lehet így elrontani egy szúrást. Adtam neki egy puszit, átöleltem és megsimogattam. Egy kicsit anyának érezhettem mellette magam, miközben ő az ölembe feküdt.
Most már tudom, hogy rossz anya voltam világ életemben, szóval Mimit sem érdemelném meg, hogy szeressen, de én őt is úgy szeretem, mint a 10 éve nem látott lányomat. Simogattam és elmagyaráztam, hogy miként dolgozom, míg ki nem rohant a mosdóba hányni.
Mikor visszajött azt mondta elmehetek. De én nem akarok. Mindenki csak elküld. Nem vagyok senkinek sem fontos annyira, hogy vele lehessek. Szomorkodva pakolni kezdtem, de nem mentem el. Így adtam tudtára, hogy maradni szeretnék.
- Szeretnék veled lenni és nem baj, ha így látlak. Nem szeretem, mikor így vagy, de maradni szeretnék melletted, hogy ne félj, és ne legyél egyedül.
Leültem az ágy szélére és simogatni kezdtem. Nem megyek, én sehova csak nagyon félek, hogy soha többé nem fogok kelleni neki, ha meggyógyul.

Mimi & Sarah

Befeküdt az ölembe. Én erre szeretgetni kezdtem. Egy kicsit talán visszaadja azt a dolgot, hogy jó anyának érezhetem magam. Csak picurkát. Tudom nem voltam jó anyja Hope-nak, de ezt Mimi nem fogja soha, de soha érezni.
Úgy érzem magam, mint egy szörnyeteg, aki most a szépségért változik át egy jó emberré. Igaza van Zack-nek, amiért nem szeret, és amiért a lányom is utál. Soha nem voltam jó ember és többé már nem leszek nekik jó.
Beszélgettünk, türelmesen válaszoltam minden egyes kérdésére. Ha kíváncsi megkapja a válaszokat. Ekkor kirohant a mosdóba. Aggódom érte. Nagyon is aggódom. Mikor kijött elküldött. Nem értem miért. Csak elszomorodtam és pakolni kezdtem a cuccaimat, de nem mentem el.
Végighallgattam, majd megsimogattam és leültem az ágya szélére. Nem érdekelt semmi csak óvatosan befeküdtem mellé és úgy simogattam őt. Mimi mindig meg tudja egy kicsit változtatni a véleményemet saját magammal szemben.
- Itt maradok. Sosem leszel, egyedül én mindig itt leszek neked és vigyázok rád – suttogtam és simogattam tovább.
Elgondolkodtam. Volt egy pár ostoba húzásom, és amit tenni akarok az is az lesz, csak nem tudom mi lesz ezzel a kislánnyal, ha én már nem leszek. Melinda és Tina! Ők vigyáznak majd rá. Ez felvillanyozott. Most azonban csak Emma a fontos. Csak feküdtem mellette és simogattam.

Mimi & Sarah

Emma sokat jelent a számomra. Talán vele pótolom a Hope nélkül eltöltött időket. Bár ez a kislány nem csak egy saját gyermeket jelent, hanem egy legjobb barátot is. Annyira hihetetlen, hogy egy gyerek az, aki segít nekem és a barátomnak mondhatok.
Először leültem mellé, majd befeküdtem és átöleltem. Mintha csak a saját gyermekem lenne. Egy ideje olyan is volt. Azt terveztem, hogy majd egyszer örökbe fogadom így ő is megtapasztalhatja az igazi családot. Simogattam és végighallgattam őt.
- Nincs mit köszönnöd – mosolyogtam rá kedvesen – Én is nagyon szeretlek és most én itt vagyok neked – itt pillanatnyi szünetet tartottam – Nem akartam eddig elmondani, de arra gondoltam, hogy lehetnék az anyukád. Szeretnélek örökbe fogadni – néztem rá komolyan.
Ám a sors hirtelen közbeszólt. Emma rosszul lett. Hirtelen leállt a szíve. Gyorsan kimásztam mellőle, megnyomtam a csengőt és megkezdtem az újraélesztését, ahogy azt tanultam és csináltam már oly sokszor. Nem gondolkodtam. Még nem halhat meg. Élnie kell.
Az események gyorsan történtek. Az újraélesztést átvette tőlem egy hivatásos team. Próbáltam segíteni nekik, de folyton odébb toltak. Nem akarták, hogy ott legyek. Nem adtam fel. Oda tettem magam és segítettem mindenben. Röpke 45 perc után azonban kimondták, hogy Emma végleg elment.
Éreztem, hogy szemeim akaratom ellenére is megteltek könnyel. Mindeközben lekapcsolták a gépekről. A kolléga hagyott időt. Kedvesen megsimogatta a vállam és elhagyták a kórtermet. Leültem a kislány élettelen teste mellé, majd zokogva borultam rá.
Úgy éreztem, hogy az élet nagyon elbánt velem. Elvesztettem minden reményemet. Nincs tovább. Csak az járt a fejemben, hogy már nincs miért élnem, miközben nem tudtam abbahagyni a sírást.